Néha tényleg úgy érzem, hogy nincs jobb társaságom, mint az itt. Azt hiszem mindig is azt szerettem legjobban a naplóvezetésben, hogy ott önmagad lehetsz. Nem számít jó kedved van-e vagy épp a föld alatt vagy és mindenről és mindenkiről őszintén mesélhetsz. Amolyan lélekbúvárság, ahol olyan dolgokat is megtapasztalhatsz, amiknek létezéséről még Te magad sem tudtál. 

Valami ilyesmi volna maga az elmélet. Ja, igen, ha még nem mondtam volna akad pár elméletem az "életről" meg egyéb dolgokról. De ezekről majd később. Most azért "szorulok Rád", Kedves Barátom, mert azt hiszem a sorsom megvan pecsételve. És nem épp a jó irányba. Olvastam egy cikket pár napja arról, hogy miket "kell" az embernek megtapasztalnia a huszas éveiben... Volt egy-két nagyon érdekes megközeleítése a témának, úgyhogy íme a kedvenceim:

- "Önzőnek kell lenned."
A magyarázat pedig nagyjából annyi, hogy azért, mert ez a legtökéletesebb idő arra, hogy döntéseket hozzunk (jókat és rosszakat egyaránt), amik ránk vannak hatással. Vagyis inkább... Tudjátok. Ez elsősorban akkor lehet kijátszani, ha még tanul az ember és a valóság nem ütötte fel a fejét. Utána már esélytelen. Ráadásul úgyis ezek a legjobb évek az életedből. A lényeg, hogy törődj magaddal, ismerd meg magad, és élvezd az életed.

- "Úgyis elkövetsz majd néhány hibát"
Nagy igazság, kár is szépíteni. De ezek a hibák arra valók, hogy tanuljunk belőlük, megrázzuk magunkat és legközelebb kivédekezve kerüljük el ennek a lehetőségét is. Arról nem is beszélve, hogy így a jellemünket is tovább erősíthetjük. Éppen ezért az sem árt, ha olyasvalakivel randizunk, aki pontosan az, amire nem vágyunk. Életreszóló leckéhez juthatunk az efféle kapcsolatokból is.

- "Fogadd el a szingliséget"
Ez hangzik a legkönnyebben. Mint megrögzött szingli nehéz. Persze nincs azzal semmi baj, ha az ember évekig magányos, és mindenkinek szüksége van erre az élete bizonyos pontján(/pontjain), de az se jó, ha örökre szól. Nyílván nem kell ennyire dramatikusan látni a történéseket, hiszen lesz ez még jobb is. De a tovább lépés előtt el kell fogadnod, hogy ez egy jó állapot, amire mindenkinek szüksége van. A szingliség ugyanis nem a magányról szól, hanem a szabadságról. Megtehetsz olyan dolgokat, amiket másképp nem, kísérletezgethetsz, megőrülhetsz és mindezt "következmények" nélkül teheted. Ez a lecke ugyanis arra jó, hogy megmutasd Önmagadnak és a világnak, hogy te igenis képes vagy túlélni és két lábon állni, nem pedig arról, hogy szükséged van mások szeretetére.És ha megtanultad magad elfogadni és szeretni eképp, ez válhat az egyik legértékesebb tulajdonságoddá. 

- "Nincsenek időkorlátok"
Csak a most van. Csak ez számít. Felejtsd el, hogy ennyi idős korodra hova akartál eljutni, mert majd annak is eljön az ideje, csak nem most. Adj magadnak egy kis időt, elvégre még igencsak az utad elején jársz.  

Mellékzöngeként pedig volt egy olyan mondat is, hogy ekkor tán még mi magunk sem tudjuk, hogy mire is vágyunk a másikban, mi az, amire szükségünk van. Hmm... Ez elgondolkodtatott egy kicsit. 

Mindezzel csak azt akartam mondani, hogy a szingliségnek is két oldala van. Az egyik a szabadság. Ezt szeretem, szükségem is van rá, meg is őrülnék nélküle az egyszer biztos. Másfelől viszont ott lappang ez a bizonyos dolog. Nem csak a magányra gondolok, hanem az egyedüllétre is. Na ezt most jól megmagyaráztam. Úgy értem, hogy sok olyan dolog van, amit nem csinálhatsz meg egyedül. Nyílván néha elég egy jóbarát vagy ha érzed, hogy tartozol valahova. Máskor meg pont ez a magány kerget az őrületbe. Gondolok itt erre a lakáskeresésre. Nem megy. A héten majdnem összejött a tökéletes szoba... 15 percen múlott. Azóta sem tudok másra gondolni, mert még soha nem találtam ahhoz hasonlót... Eléggé... Nem is tudom mi a jó szó rá. Depibe taszított? Mostanság szinte minden, pedig elég jó napjaim vannak. Sok óra melóban, korai végzések, életreszóló élményhegyek meg amit akartok. Kell egy nagyobb szoba. Szabad akarok lenni.